Joe Hachem
A libanonból származó Joe Hachem a '70-es években Ausztráliába költözött, és csontkovácsként épített karriert. Sajnos egészségi állapota megsínylette ezt, ugyanis kezének véredényei olyan mértékben károsultak, hogy nem tudta tovább folytatni a komoly fizikai terheléssel járó munkáját. Végül kiderült, hogy ez inkább áldás volt számára, ugyanis több időt szentelhetett a pókerezésnek.
Évekig csak alkalmanként játszott, a 2000-es év környékén azonban elkezdett élő versenyeken indulni a melbourne-i Crown Casinóban. Pár évnyi kisebb, de folyamatos siker után Joe Las Vegasba utazott a 2005-ös WSOP-re, és végül ez az út örökre megváltoztatta az életét. Jó kezdet után, épphogy lemaradva az $1,000 no limit holdem verseny döntő asztaláról 10. helyezéséért több mint $25,000 pénznyereményt kapott. Pár nappal később Joe valóra váltotta minden pókerjátékos álmát. A főversenyen több mint 5 000 játékos indult, és mindenki szeme előtt az addigi legnagyobb nyereményalap fődíjának megnyerése lebegett. Több fárasztó nap után Joe lett az új világbajnok, amivel elnyerte az arany karkötőt és a mellé járó $7,500,000 pénznyereményt.
Bebizonyítva, hogy ez a WSOP siker nem csak a szerencsén múlt, Joe azóta lenyűgöző sikereket ért el. 2006-ban visszatért a WSOP-re*, és közel járt egy újabb karkötőhöz, amikor második lett a $2,500 6-fős holdem versenyen. Ezen kívül 4. lett a $2,500 pot limit holdem versenyen, ahol további $90,482-t nyert. Joe az évet egy hatalmas győzelemmel zárta a WPT Five Diamond World Poker Classic versenyen, ahol $2,207,575-t nyert a bajnoki cím mellé. 2008 áprilisában, az EPT Monte Carló-i nagydöntőjében majdnem a döntő asztalig jutott, 11. helyezését több mint $150,000-ral jutalmazták.
szünetet tart a pókerben, Joe szívesen tölti idejét feleségével és négy gyermekével. Szintén remek golfozó vált belőle, a pázsitra barátaival és más pókerjátékosokkal jár játszani.
Joe mindössze néhány év alatt amatőr játékosból minden idők egyik legtöbbet kereső versenyjátékosává vált, bizonyítva, hogy WSOP győzelme nem egyszeri felvillanás volt, ugyanis Ausztrália kedvenc pókeres exportcikke további győzelmeket zsebelt be. Joe a Team PokerStars Pro tagja, online a „JoeHachem” név alatt játszik.

—————